Tisztelt Uram!

                Társaságunkhoz küldött üzeneteire válaszolva, az alábbiakról tájékoztatjuk.

   Az Ön bejelentése ügyében, társaságunk erre illetékes szakembereinek
bevonásával folytatott vizsgálat megállapításairól, állásfoglalásunkról a
következőket mondhatjuk.   
                        Az  58-as villamosjárat már 1976. szeptember 11-től rövidített útvonalon, a Moszkva tér és Budagyöngye között közlekedett.  Az ez utáni Budagyöngye - Libegő közötti szakaszon először egyvágányú üzem zajlott, majd 1977. január 17-től a járat megszűnt. Az ebben akkor illetékes Fővárosi Tanács (a mai Fővárosi Önkormányzat jogelődje) által kialakított közlekedéspolitikai elgondolások értelmében, a gazdaságossági elv figyelembevételével, a Zugligeti villamospálya felújítására nem került sor. Ennek értelmében, a villamospálya túlnyomó része - a kocsiszíntől kezdődően Zugliget végállomás felé - elbontásra, illetve feltöltésre került. A terület ezt követően a XII. kerületi Tanács fennhatósága alá került, így annak karbantartása és kezelése - azóta - nem Társaságunk feladata.  A Budagyöngye
megállóhely és Szépilona kocsiszín közötti pályaszakaszon ma is biztosítjuk járműveink részére a kocsiszíni menetet. A kocsiszín forgalmi rendje ugyanis úgy van meghatározva, hogy a forgalomból ki-, illetve oda beálló villamosok
mozgása ezeken a vágányokon történik. Az 58-as villamos közlekedtetésének megszüntetése után, annak útvonalán, 1977. január 17-e és 1980. március 3-a között villamospótló autóbuszok közlekedtek. Ezek gyakorlatilag a
megszüntetett villamos-közlekedést pótolták. 1980. március 3-ától azonban beindult a 158-as jelzésű autóbuszjárat, amely jelenleg is kiszolgálja a terület közlekedési igényeit, csúcsidőszakban 4 db (42 férőhelyes IK 405-ös
típusú "Midi") autóbusszal.  Tapasztalataink szerint e járat - "kis busz" jellege  ellenére - mai igénybevétele még csúcsidőszakban sem jelent zsúfoltságot (57 % - os),  csúcsórában is csak 143 fő utazik a vonalon, annak ellenére, hogy a jelenlegi menetrendi kapacitás óránként 252 fő elszállítását biztosítja. Az IK 405 -ös típusú midi buszok műszaki
alkalmassága a jelenlegi javítási, karbantartási technológia mellett megfelelően biztosítható, a meghibásodások száma a többi járműhöz viszonyítva átlagos. A tapasztalt utasforgalom nagysága tehát semmiképpen nem indokolja sem villamos visszaállítását, sem a nagyobb kapacitású autóbuszok forgalomba állítását.  A villamos-vonalak üzemszerű működtetése
csak 2000 fő/óra/irány mértékű utasterhelés fölött gazdaságos, így ezen a rövid szakaszon az új villamos-vonal kiépítése gazdaságilag indokolatlan, ráfizetéses, számunkra ezért megengedhetetlen. A villamos-vonal létesítéséhez szükséges fejlesztési, beruházási költségfedezettel társaságunk nem rendelkezik, annak újraindítását ezért nem is javasolhatjuk.
A BKV Rt. egyébként is, mint tömegközlekedési közszolgáltatást ellátó cég,mindössze a meglévő hálózat üzemeltetési kötelezettségével bír. 

                        A villamos-hálózati infrastuktúra (így a Zugligeti villamoshálózat) fejlesztése, esetleges újraépítése   tekintetében egyébként, döntési  joggal,  a Fővárosi Önkormányzat rendelkezik. 

                 
                Szíves tájékoztatásul és üdvözlettel:
                Horváth Józsefné
                Ügyfélszolgálati irodavezető